Formaváros

A kiállítást Képes Gábor – muzeológus – nyitotta meg. Írását a kiállításról az alábbi sorokban olvashatjátok.

Az otthon egy hely, ahol nem kell alakoskodni. Elég, ha hozzuk a formánk. Épp a mi alakzatunk kell a kirakósba. Nem lógunk ki belőle, de hiány sem ásítozik mellettünk. Mert szeretetteli teljességgel töltjük be a rendelkezésünkre álló teret.
Forrai Ferenc, mint magánember, Szekszárdon van otthon – Babits és a bor városában – és Buda girbegurba utcácskáin, ahol kerékpárján egyensúlyozza hazafelé a műveit rejtő mappáit. De van egy harmadik – legelső sorba kívánkozó - otthona is, amely az ő sajátos világában a minden egész dolgok láthatóvá alakított összeillesztése: a szépirodalom. Immár harmadik Design Hét kiállításával bizonyítja ezt.

2013-as, Betűképek című tárlatának tipografikai kompozíciói az anyaggal és eljárásokkal való kísérletezés eredményei voltak, s mindenekelőtt olyan művek, amelyek a huszadik századi író legfontosabb eszköze, az írógép előtt tisztelegtek. A megszemélyesített masina pedig az egész alkotófolyamat szimbólumaként trónolt a kiállítótér közepén.

2014-ben A vonal alatt címmel rendezett kiállítása ismét irodalmi szövegeket fűzött össze, s az út gondolata köré csoportosuló művek a géppapír síkvidékéről kiemelkedő magaslatok felé mutattak.

Útvonalaik térképpé szerveződtek, s azóta csak egyre aprólékosabb, teljesebb és gyönyörűbb e szellemi kartográfus munkája. Mert Forrai mester számára térkép is e táj. De több is annál: ismeri az egyezményes jelek, a kereszteződések és koordináták mögött rejtőző történeteket.

Most az otthon költői képeiből formál képi költészetet, hálója – e valós hipertext - a hazai lét szövegeiből szövődik. S mivel ő maga is otthon érzi magát, nem kötik kényszerű szabályok, de önként és kellemesen követheti a hagyományt, amelyben nevelődött. Ez a hagyomány Kassák Lajosé, vele egy nyelvet beszélnek, hasonlóan látják a világot.

S az avantgárd rombolva építő, építve győzedelmeskedő bátorságával nyúl irodalmi művekhez: hajtogat, jelöl, színez és szerkeszt. Absztrakt vidékein, kubista lakásaiban, geometrikus lakónegyedeiben érzelmes síkidomok sóhajtoznak, elvágyódó háromszögek csavarognak tervezett véletlenszerűséggel.

A hon egén élénk alapszínek ragyognak, míg a rendszerető párhuzamosok és a céltudatos egyenesek munkába igyekeznek. Az ismert világ édessége illatozik a reggeliző sokszögek kávéjából, míg az átmulatott éjszaka után a Formaváros macskaköves útjain baktató téglalap hazatalál a szépirodalomhoz.

Hozzuk a formánk: fedezzük fel a magunkét, a mi tulajdon nyomunkat a városban, amely a mi meséinket is őrzi egy rejtett szegletében.