Négyszöglet

Tipografikai kiállításom 2016-ban a Lengyel Intézetben

A kiállításon a választott témám kutatási folyamatát mutatom be, majd annak összegzését és eredményét. A választott témám: a „Visegrádi Országok” azonosságai, azok kapcsolódásai, kulturális egyezőség és különbözőség (földrajz, kultúra, irodalom, képző- és zeművészet, identitás, halmazok-metszet).
Azt a folyamatot mutatom be, ahogy eljutottam az egyes gondolatok megfogalmazásához, milyen szimbolikát, kódrendszert építetem fel, miként dekódolhatóak az egyes tipografikák.

Képes Gábor – muzeológus – írása a kiállításról

Egy nyugodt szeglet – Forrai Ferenc erre vágyik, és új kiállításában otthonra is talál egy régióban. Régi, jó szokása ez: jönnek a képek légióban. Okos, letisztult kompozíciók. Most négy ország négy városát négyszögesítette, vonta közös halmazzá őket: az összetartozókat.

Az egyszerű formák variációi a végtelenség érzetét keltik. A fal mozogni, a kép mesélni akar, minden eleven és formálódik. Állandóságot csak a mélyben, a geometria periódusos rendszerében találni – és alapvető értékeinkben. S mivel Forrai a sallangok nélküli egyszerűségig bontja vissza az őt körbevevő világot, meg is találja az összekötő pontokat hazáink sportszerű négyszögletében.

Egyszerű, de négyszerű. A négy egy egész kis világ párossága. Forrai bűvös négyese tökéletes egész. Négy szín mesél irodalomról, otthonosságról, tünékeny életünk nyomairól. Tudjuk, a négyszíntétel kimondja: egy kétdimenziós térkép kiszínezhető négy színnel úgy, hogy a szomszédos országok ne legyenek azonos színűek. Forrai mesés tárlattérképén az ötödik szín a metszet: a fekete nemszíne. Nála ez az összegzés, egyezőség árnyalata.

Csak a lényeget mutatja: alapszíneket- és színtereket, hídként ívelő vonalakat, metszéspontokat. Nemzeti- és városi lobogók színeiből választott: a piros Lengyelország, Varsó és a Visztula. A sárga Csehország, Prága és a Moldva. A kék Szlovákia, Pozsony és a Duna. A zöld Magyarország, Budapest, amelyet szintén a Duna szel ketté. Az irodalom korszakos zsenije, Juhász Ferenc műve a prizma. Szépséges versrészletéből fénylenek tovább és sugárzanak össze ismerős mondatokban, elvont tájak tündérmeséiben a színek, a színeink.

A visegrádi országoknak keletje van – és van itt nyugati nyugalom is. Forrai időtlen világában megtaláljuk közös élményeinket: ízek, illatok, hangulatok kötnek össze minket. Egy öreg autó kék füstje, a sör sárgája, a nyomdafesték feketéje. Illúziók ízfúziója. Enni egy jót valahol, sziesztázni a délutáni derűben, találkozni valahol négykor (vagy inkább legyen ötkor), nevetni, sírni – általános élményeink.

A templomok, várak, folyók a mi küzdelmes jókedvünk színterei. Meg a hidak, amelyeken olyan felemelő átkelni. A városlakók élménye: zárt térben szabadságra vágyni. A zárt terekből épített szabadság kiállítása ez.

És a műveltségé. Mert Forrai mester ismét szövegek és képek találkozásából alkot írástudó otthont: társai írók, költők, olvasók megint. Ám múlt évi kiállítása, a Formaváros után most nem zoomolt olyan közelre. Most láttatni akarja a nagyobb egységet. Az egységet, amelyben még azért ismerősség-érzésünk lehet.

Itt élünk, írunk, régiónk régi s új történetei itt hagynak nyomot, Közép-Európa négyszögletében. Városlakók négyszer: Varsóban, Prágában, Pozsonyban, Budapesten. Mi vagyunk, ez a mi geometriánk.


KÖSZÖNET
Berényi Diána – sajtó
Bor Margit, édesanyám
Borbély Ádám – fotó
Góg Angéla – Goga Food Design
Gosia Takács és Tomasz Piars – Lengyel Intézet
Jankovics Zoltán – Nyomdai ötletek Kft.
Kemény Zsófi
Képes Gábor
Liszkay Lilla – fotó
Mayer Kitti – szervezés
Marjai Bea és Szrimacz Dóri – ÉdességLabor
Mezőcsáti Attila
Orosz Márton
Simon Márton
Stier Éva Tünde
Szentpéteri Márton
Vargha Miki – fotó